" Általában véve több fajta mérgező vagy negatív érzelem létezik, például a beképzeltség, az arrogancia, a féltékenység, a vágyakozás, a bujaság, a szűklátókörűség. Ám ezek közül a dühöt és a gyűlöletet tekinthetjük a legrosszabbnak, mert ezek jelentik a legnagyobb akadályt az együttérzés és a segítőkészség kifejlesztésének útjában, ezek rombolják le az emberben az erényt és a lelki nyugalmat. ... Ami pedig a gyűlöletet illeti, az sosem pozitív, nem származik belőle semmi jó és mindig totálisan negatív a hatása. ... A gyűlölet egyébként egy csúnya, kellemetlen fizikai átalakulást is előidéz az emberben.Abban a pillanatban, amikor a düh vagy gyűlölet feltolul benne, hiába igyekszik méltóságteljes pózt eröltetni magára, vagy legalább színlelni, csúnyán eltorzult arcáról egyértelműen lerí az állapota. " Így jegyezték le Őszentsége szavait: nekünk.
S akkor ne kérdezzem meg, hogy méltán népszerű MP úr nem hibázik-é, amikor az ember nélkül létező, lévő, meglévő, tőlünk független, fent alkotott szeretetet az ember leghitványabb váladékaként jelen léző gyűlölettel folyományként, átfordulásként kezeli? Mégis igaza lehet, hiszen a nyári égbolt összehasonlítható a meztelencsigával. Emberésszel, persze. Egyik jó, a másik rossz.
Csakhogy a nyári égboltot nem lehet megfogni, besózni, eltaposni, összegyűjteni. Fedél alá lehet bújni előle, aki úgy akarja, s aki máshogy, az odafekhet alá fedetlen tekintettel. Se megfogni, se összegyűjteni, se lefényképezni, se megírni, se kényszeríteni, de még csak megvenni se fogja tudni. Mint ahogyan a szeretet is csak van, szemben a gyűlölettel, amit mi találunk ki.
