2014. május 22., csütörtök

ZENE ÉS EZOTÉRIA


A magyarság ősi hitvilága talán nem is tudatosan, de hatékonyan használta azokat a gyógyító technikákat, amellyel például elűzték a fáradtságot, megtisztították csakrájukat. Most megmutatjuk, hogyan!
A magyar néptánccal nagyszüleink, dédszüleink elűzték az aratás, hihetetlenül nehéz munkájával járó fáradtságot. Ilyenkor tartották az aratóbálokat, és a hajnaltól napnyugtáig tartó aratás után, egész éjjel mulattak. Megmutatta, hogy a népitáncnak, főleg a legényeseknek, szinte minden mozdulata egy-egy zodiákus jegynek felel meg, ezzel hozva harmóniába az energiákat, és a csettintésekkel, tapsolással, a lábak csapkodásával, kurjongatásokkal pedig kitűnően megtisztították a csakráikat, meridiánjaikat, bár valószínűleg, ezeknek nem voltak tudatában, de így óriási energiákat nyertek.

UGRÁS A TELJES CIKKRE

2014. március 27., csütörtök

A MAGYAROK ŐSVALLÁSA

A bűbáj rokonyai: bön, bükű, bögű, és a vu.
Ahogyan sok népnek, úgy például a tibetieknek is a buddhizmus felvétele előtt megvolt a saját hite amelyet bön-nek neveztek. A bőn hagyományt aztán később a buddhizmus rendszerezte.... Az általánosan elfogadott nézet szerint a bön vallás egy olyan természeti hit, életfilozófia volt, melynek sok eleme hasonlóságot mutat az ősi táltos hagyományokkal. „A nemzetközi szakirodalomban az ősi, szkíta-hun vallást sámánizmusnak nevezik. A Kínában élő mongol nyelvészek szerint a sámán elnevezés egy kései tudományos műszó, melyet a tunguzok szellemi vezető után ráhúztak minden népre, szerintük az eredeti ősvallást bükünek vagy bögünek hívhatták, mely rokon a mongol böge, szellemi vezető, mágus, vagy éppen a magyar bűbáj, vagyis varázslatos szóval. A külföldi orientalista nyelvészek továbbá azt is állítják, hogy a kínaiak varázslónőre alkalmazott „vu” szava és maga a varázslási praktikák mind az íjfeszítő, szkíta-hun népektől származott." Őseinknek a természettudományokban járatos, tudós, gyógyító táltosaik voltak.
TOVÁBB A TELJES CIKKRE

2014. március 24., hétfő

ZENEI CSEMEGE

Sztyepanida Boriszova / Szibéria -Jakutföld -Szaha Köztársaság/ sámánasszony

2014. március 20., csütörtök

LEHET-E JURTÁBAN ÉLNI?


b_200_200_16777215_00___images_originalphotos_1205_dsc03153.jpgEgy magyar család a fejébe vette, hogy távol fog élni a várostól, szinte teljesen önellátó életmódra fog berendezkedni. Első alkalommal "rendes" házban lakva vágtak bele kezdeményezésükbe, de a bérleti szerződésük hamar lejárt, így költözködniük kellett. Ez véglegesítette bennük azt a szándékot, hogy ne béreljenek újból házat, hanem együttélve ténylegesen is a természettel, jurtákat húzzanak fel.
Erről a kezdeményezésükről még nem készített filmet az OzoneNetwork, önellátó életmódjukról azonban már igen. 

2014. március 14., péntek

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR

Eredetileg Csoma Sándor 1784.03.29.-én született Székelyföldön. Apja idősebb Csoma Sándor, székely határőr. Anyja Getse Krisztina (tibeti nyelven a „Gese" szellemi vezetőt jelent. Nagyenyedi diák évei alatt már leginkább a történelem és a nyelvészet érdekli. Végére akar járni a finn-lap és a hun-török rokonság kérdésének. Főiskola után 3 éves ösztöndíjat kap egy angol alapítványtól a Göttingai Egyetemre. Tizenhárom élő ás holt nyelvet ismert már. Több magas állást is felkínáltak neki, de mindet visszautasítja; készül a nagy utazásra. Harmincöt évesen 1819.szeptember 23-án gyalogosan hagyja el az országot. Sajnos az akkori angol titkosszolgálat már Göttingiában felfigyel rá. Csoma eredetileg Oroszországon át akar Mongóliába eljutni. Konstantinápoly kikötőjében pestis járvány miatt nem tud partra szállni. Pedig ide is a magyarok őstörténetével foglalkozó arab írások miatt jön. Így tovább hajózik az egyiptomi Alexandriába. Itt tanul arabul és régi írásokat tanulmányoz. Aztán itt is kitör a pestis, így kénytelen Ciprusra, majd Libanonba, végül Bagdadba menni. Itt váratlanul egy angol „utazó" – valójában titkos ügynök – összeismerkedik vele és pénzt ad neki, hogy egy karavánnal eljusson Perzsiáig. Megtanul perzsául, hozzájut perzsa nyelvű iratokhoz is, a helyiek Szkander Bég néven említik.
A FOLYTATÁS IDE KATTINTVA

AMIT MÉG ÉRDEMES ELOLVASNI:

2014. február 26., szerda

NEPÁLI MAGAROK


nepali magarok 2Pár éve magyar TV-sek jártak NEPÁL-ban. Ők odamentek, ahova a nagymagyar kutató. Kőrösi-Csoma Sándor nem tudott beutazni 175 éve, mert mindenki előtt le volt zárva a határ. Mivel a Magar és a Nepáli-Magar hasonlósága között csak egy „Y” az eltérés, ezért érdemes volt utánajárni, létezik-e bármi más hasonlóság. A nyugat-nepáli KHÁM-MAGAR-okat keresték meg,mivel ők őrizték meg leginkább azt az ősi életmódot, amit elődeink alakítottak ki évezredekkel ezelőtt.
IDE KATTINTVA A FORRÁS ÉS A TELJES CIKK

2014. február 14., péntek

BÁLINT NAPJA



A keresztény szentek sorába iktatott Bálint ókeresztény vértanú volt, aki meggyógyította a hozzá forduló betegeket, pogányt és keresztényt egyaránt. Később ismerünk egy passau-i gyógyítót, akit szintén Bálintnak nevezték, ő különleges keresztjével gyógyított.
Hazánkban már korán nagy népszerűségnek örvendett a februári közepi időpont, elképzelhető, hogy egy ősi, azóta feledésbe merült magyar kultuszt gyakoroltak ezen a napon, így őrizték meg őseink táltos hagyományukat keresztény köntösben.

2014. február 12., szerda

NAGYON SÚLYOS - A KÖNNYŰ MŰFAJBAN

Természetesen az íj nem marad el...

Nagyszerű videó került fel a tegnapi nap folyamán a YouTube-ra. Részlet a Rambo c. filmből, kicsit másként. Sylvester Stallone magyarhangja Gáti Oszkár, az elhangzó vers Nagy László: Ki viszi át a szerelmet? című műve.
alfahir.hu

2014. február 10., hétfő

GRÓF BATTHYÁNY LAJOS SZÜLETÉSNAPJA


Batthyány Lajos Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke 1807. február 10-én született
Mi történt ma
Batthyány Lajos Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke 1807. február 10-én született. Életrajza közismert, de kevesen tudják róla, hogy ő kezdte el szervezni az önálló magyar honvédséget, az ő munkájának köszönhető, hogy a sebtében, régi sorezredekből, nemzetőrökből, honvédekből létrejött Magyar Haderő szeptember 29-én Pákozdnál győzelmet arathatott, mely dátumot 1992-ig a Magyar Honvédelem Napja-ként ünnepeltük.

FORRÁS-BŐVEBBEN:RICHPOI HÍREK

2014. február 6., csütörtök

WOTH IMRE A SZENT KORONÁRÓL


Egy értékes beszámoló a Szent Korona múltjáról, jelenéről s jövőjéről.



2014. január 29., szerda

ADALÉK A TATÁRJÁRÁSRÓL



Míg a nyugati-európai országok és a pápai udvar szövetség megkötéséről tárgyalt a mongol királyságokkal, addig a magyarokat távol akarták tartani a keleti rokonnépektől. Valószínűleg attól tartottak, hogyha IV. Béla megállapodik Batu, majd Berke kánnal, akkor együttesen megrohanhatják Európa nyugati felét és a kis királyságok mongol és magyar fennhatóság alá kerülnek.

Az 1241-1242-es kelet-európai tatárjárást követően a pápaság máris követet indított a mongol kánok udvarába, hogy megtudakolja, hogyan lehetne megnyerni az ottani uralkodók jóindulatát. IV. Ince azonban elkövetett egy nagy diplomáciai hibát, dölyfösségében azt követelte Güjük, mongol nagykántól, hogy térjen át a keresztény hitre. Ezt a mongol uralkodó nem tudta mire vélni, nem értette a kérést. Ezért ő, az akkori világ leghatalmasabb ura azt üzente, hogyha a pápa meg akar hódolni, akkor küldje el követeit.
FORRÁS ÉS A TELJES CIKK / O.B. /

2014. január 24., péntek

VÁLASZTÁS A DUNA JEGÉN


1458. január 24-én közfelkiáltással, a köznemesség és a főnemesség közös döntésével Hunyadi Mátyást királlyá választották. Ez az esemény azért emlékezetes a magyar történelemben, mert a nemzet tagjai egységesen döntöttek úgy, hogy Hunyadi János kisebb fia legyen királyuk.  
varElőkészületek sora
Pillantsunk vissza, hogy mi történt jó fél évezreddel korábban. A Budán és Pesten polgárok és köznemesek, de még az utca népe is nagy izgalommal várta, hogy kire esik az országnagyok választása. Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály nagy sereget toborzott, biztos akart lenni abban, hogy unokaöccse kapja meg ezt a címet.

2014. január 22., szerda

ELHAZUDOTT MAGYAR TÖRTÉNELEM: KÖTELEZŐ OLVASMÁNY!


arpad     "A magyarok három hullámban jöttek be a Kárpát-medencébe: 361-ben, mint hunok, 568-ban, mint avarok, majd 895-ben Árpád népe. Végül az 1200-as években a jászok és a kunok is elfoglalják a kárpát-medencei területeiket.
Ugyanabból a törzsszövetségből származnak, amelyből az őseink. Ugyanolyan kinézetűek, mint mi vagyunk, ugyanaz a motívumviláguk, ugyanaz az írásuk."

A magyarság eredetét bizonyító történelmünk a monarchia politikájának része volt! Ezek szerint őseink az Ural-hegységen átkelve halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. A szlávoktól tanulták a földművelést, állattartást.  Attilának kutya szarva volt, fosztogatott és embervért ivott.
Ez a nézet ma is tartja magát a hivatalos tudományos körökben. Nem rendítette meg a hatalmukat féltő tudósokat az sem, hogy a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket, mert a modern genetikai vizsgálatok rámutattak, hogy nincs rokonság a két nép között.

Kiszely István magyarságkutató megtalálta a levéltárban a bécsi kancelláriának azt a levelét, amelyben leírják, hogy a rebellis magyaroknak olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem lehetnek büszkék.

FORRÁS, A TELJES CIKK ÉS VIDEOK IDE KATTINTVA


2014. január 18., szombat

VADÁSZÓ SÓLYOM - FEJKAMERÁVAL


Suzanne Kane, a Haverfordi Főiskola kutatója egy nemrég publikált tanulmányához fejre szerelhető kamerával látott el sólymokat, hogy így vizsgálja vadászati szokásaikat. A felvételek döbbenetesek.
FORRÁS: ALFAHIR

2014. január 17., péntek

A MAGYARSÁG ŐSI GYÓGYMÓDJAI

A ráolvasás azon az ősi tudáson alapszik, hogy minden kimondott szónak teremtő ereje van. 
„.. S kezdetben vala az ige."

Már gondolatainkkal is teremtünk, segítjük egy esemény, érzés létrejöttét, megvalósulását, de a kimondott szó még erősebb.

Megigéz, igéz szavainknak az ige az alapja, szótöve, tehát nyelvünk tökéletesen kifejezi ezt a felfogást. Igével, igézéssel tehát el lehet távolítani a nem megfelelő, ártó erőket, így a betegséget is.

2014. január 4., szombat

410 ÉVE HALT MEG NÁDASDY FERENC


BUDA 3D-BEN: MILYEN VOLT A FÉNYKOR?



Vajon milyen volt Buda Mátyás király korában? Amikor ez volt az Itálián kívüli reneszánsz fellegvára? Néhány fiatal gondolt egyet és megrajzolta, majd filmre vitte. December 4-én 11-kor nyílt meg a Budai Várban, a Nemzeti Táncszínház épületében a 3D Past mozi, amelyben negyedóránként játsszák majd az alkotást. A térhatású filmet a Budapesti Műszaki Egyetem és a Szabadkai Főiskola diákjai kezdték készíteni még tavaly. A céljuk az volt, hogy bemutassák, milyen volt Mátyás vára a király halálakor, 1490-ben.


IDE KATTINTVA A RÉSZLETEK!