KAZAH LOVAS HARCOS SÍRJA

Egy középkori harcos sírja tárult fel a Kazahsztán északkeleti részén, Pavlodar körzetben. A nemesi származású férfi a kimak törzsszövetséghez tartozott.

Páratlan emlékek

A régészek ásatást végeztek Pavlodar körzetben lévő Kenzsekol falu közelében és egy harcos sírját sikerült megtalálni, aki az első becslések alapján a 10-12. század között élt. Az ásatás során feltárult a harcos és lovának a csontváza, nyílhegyek, bronz övcsatok, és faedények.

A sírból előkerült egy fanyereg, amely nagy érdeklődést váltott ki a régészek köréből. Ennek az oka, hogy nagyon ritkán kerülnek elő fa tárgyak a sztyeppei sírokból. A lelet alapján a régészek jobban megismerhetik a kimak lószerszámokat és a középkori harcosok felszerelését.

Fejlett építészet

A harcos temetkezési helyét gondosan építették meg, napon szárított vályogtéglával rakták ki. Hasonló építkezési módot találtak más híres lovas népek sírjaiban - nyilatkozta Timur Szmagulov, régész. A jellegzetes építkezési mód egyben arra is bizonyítékot szolgáltat, hogy a kimakok fejlett építészeti ismeretekkel rendelkeztek.

Mongóliából az Irtishez

A kimak kaganátus a 9-11. század között létezett a mai Kazahsztán területén. Erről a türk eredetű törzsről a kínai krónikák azt írták, hogy a mai Mongólia északnyugati részén éltek és a 7. század elején és a türk birodalomhoz tartoztak. Amikor a keleti türk kagnátust a kínaiak felszámolták, akkor sokan vándoroltak nyugatra. Így tettek a kimakok is, akik egészen az Irtis-folyó medencéjéig jutottak el, ahol megtelepedtek. A kimakok önállóságához jelentősen hozzájárult a térség egyik nagyhatalmának, az ujgurnak az összeomlása 840-ben, ezután a mai Kazahsztán északkeleti és középső területén önálló kánságot hoztak létre, Imakija központtal. A kimakok majdnem kétszáz éven át uralták a közép-ázsiai sztyeppe részeit. A 11. században a terjeszkedő karahanidák foglalták el és egységesítették a közép-ázsiai lovas népeket. A kazakok a kimakokat is ősüknek tekintik, akiknek az öröksége a kipcsakokban élt tovább.

 FORRÁS: ALFAHÍR, O.B-

IQ teszt és az indiánok

Miután a tudósok kidolgozták az IQ tesztet, világszerte elkezdtek felméréseket végezni, hogy ki hogyan teljesít. A tesztet elvégezték gyerekeken, felnőtteken, szegényeken, gazdagokon, városiakon, vidékieken, stb.

Volt olyan eset, amikor kifejezetten annak érdekében töltették ki a tesztet, hogy majd az összegzésnél megállapítsák, hogy a különböző embercsoportok hogyan teljesítenek.
Amikor egy már-már kihalófélben lévő szűk indiáncsoportra került a sor, különös dolog történt. Ahogy kézhez kapták a tesztet, elkezdték egymást közt megbeszélni. Ekkor a felügyelő azonnal közbelépett:
- A tesztet nem szabad egymással megbeszélni és senki nem segíthet a másiknak. Mindenki csak magára számíthat! - harsogta fennhangon.
Erre az indiánok nagyon dühösek lettek, és az egyikőjük felkiáltott:
- Nem az a fontos, hogy én vagyok az okosabb vagy a testvérem! Csak az számít, hogy együtt mire vagyunk képesek!

A mai önző világunkban már gyerekkorunktól kezdve arra vagyunk nevelve, hogy csak az egyéni teljesítmény számít. Az iskolában, a sportban, a munkában csak az számít, hogy egyénileg hogyan teljesítünk! Pedig ez helytelen látásmód. Az valóban fontos, hogy tisztában legyünk egyéni képességeinkkel, de Isten minket társas lénynek teremtett. Szükségünk van egymásra, mert csak csapatban tudunk eredményesek lenni. Ehhez pedig olyan erények szükségesek, melyek már nem divatosak pl. alázat, önfegyelem stb.
A versengés kapzsiságot, büszkeséget és szeretetlenséget okoz. Lássuk be, hogy szükségünk van egymásra, és az ehhez szükséges erények alapja a szeretet.

TÁLTOSOK, SÁMÁNOK

A Sámán szó nem közvetlenül magyar eredetű. A szó maga tunguz eredetű, jelentése: Tudó Ember. A magyarság a Bön (Böön), vagy Kám szót használta a Tudó Emberekre. (A Bön szavunk később kicsit módosult, Bün, majd később Bűn szóra. Miért is? Egyrészt a nyelv fejlődése miatt, másrészt valahogyan meg kellett a keresztény egyháznak bélyegeznie ezt a hitvilágot valló embereket, így ők lettek a bönösök (bűnösök). A hazatérő magyarságnak nem volt szava a bűnre, mivel tudta, hogy nem létezik bűn) De mit is tud ez az ember, amitől ő tudó lett? Az abszolút tudás birtokosa. Ismeri az életet és ismeri a halált. Számára a véletlen nem létező dolog. Tudja, hogy minden, ami körülöttünk történik, oka van és ezt az okot képes feltárni.

A Sámán emellett a természet papja, de ennek ellenére nem épít magának templomot kőből vagy fából. Neki maga az Atya épített templomot majd Erdőnek nevezte el. Az Erdőben minden egyes fa egy csoda. Képes a hozzá forduló emberben bármikor harmóniát, és egészséget teremteni, képes elvinni minden bánatunkat és a helyébe örömöt hozni. A Sámán mindennapi életéhez szükséges dolgait is az Erdő adja. Ha valamire szüksége van, előre megköszönve kéri Földanyától, elveszi amennyire szüksége van, de semmivel sem többet, majd amikor már nincs szüksége az adott dologra, visszaviszi, majd újra megköszöni.

IDE KATTINTVA A TELJES CIKK!

A TÍZEZRES BANKJEGY

Egy professzor felmutat egy 10.000 Ft-os bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:

“Ki szeretné ezt a bankjegyet?” minden gyerek felemeli a kezét. Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak: “Továbbra is szeretnétek?” a kezek ismét az égbe emelkednek. A professzor eldobja a gyűrött bankjegyet, majd ráugrik és eltapossa, ezután újból megkérdi: “Még mindig akarjátok a pénzt?” a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.
A professzor ekkor így szól: ”

TOVÁBB A TÖRTÉNETHEZ ÉS A FORRÁSHOZ

HAGYOMÁNYŐRZÉS VAGY SZITTYA BIZNISZ?

Az őstörténettel foglalkozó hagyományőrzést napjainkban jó szándékú, de sok kárt is okozó amatőrök, valamint gagyit gyártó üzletemberek uralják, pedig Európában több jó példát is láthatunk a szerepjáték és az úgynevezett életmód-rekonstrukció szétválasztására – mondja lapunknak Igaz Levente történész, hagyományőrző, a közelmúltban az Akadémián zajlott magyar őstörténeti konferencia előadója. A Nemzeti Íjászszövetség elnökével Barantáról, turanizmusról és a tudóstársdalom felelősségéről is beszélgettünk.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

MIKES KELEMEN

1761. október 2-án halt meg a törökországi Rodostóban (ma: Tekirdag) Mikes Kelemen, Rákóczi fejedelem egyik leghűségesebb embere, akinek száműzetésben írott levelei az újkori irodalomtudomány becses alkotásai közé tartoznak.

Szabadság mindenáron

Mikes a székelyföldi Zágonban született 1690-ben. Apja, Mikes Pál korán csatlakozott a Habsburg-ellenes vonalhoz és Thököly Imre pártjára állt. Amikor felkelésük elbukott, és menekülni kényszerült, a nemesembert a havasalföldi vajda elfogatta és kiadta a Habsburgoknak, akik 1770-ben kivégezték. A fiatal Mikessel nem apja, hanem nevelők foglalkoztak, a református hitű ifjút Boér Ferenc áttérítette a katolikus hitre. Hazaszeretét azonban nem tudták elnémítani, és a fiú apjához hasonlóan tenni akart a magyar szabadságért, ezért korán csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez. 1707-ben a fejedelem apródja lett és ezt követően egész életében követte a nagyságos fejedelmet.  

A menekülők sorsa

Amikor a szabadságharc elbukott és 1711-ben Károlyi Sándor vezetésével a maradék katonák Majténynál letették a fegyvert, a fejedelem távozni kényszerült hazájából, vele tartott Mikes Kelemen is, vállalva urával a száműzetést. Előbb Lengyelországban éltek, majd 1713-tól 1717-ig Franciaország fővárosában, Párizsban időztek. Mikes ekkor megtanult franciául és megismerkedett a nyugati irodalommal. A bujdosók végül az Oszmán Birodalomban találtak végső menedékre, ahová III. Ahmed szultán meghívására érkeztek. Akkor még Rákóczi és hívei bizakodtak abban, hogy megszerezve a porta támogatását, egy új háborút lehet indítani a Habsburgok ellen, de a harcban megfáradt török diplomácia végül is a béke mellett döntött és 1718-ban az osztrákokkal aláírt megállapodás kiábrándította a magyar szabadságért küzdőket. A bujdosók több török városban is megfordultak, ellátogattak a fővárosba, Sztambulba, majd 1720-tól Rodostóban kaptak helyet, a Márvány-tenger partján.

Negyven év levelekben

Mikes Kelemen Rákóczi apródja, majd kamarása négy évtizeden át szemtanúja volt az emigráció mindennapi életének. Egy nem létező, gr. P. E. nevű, Konstantinápolyban élő nénjéhez címzett leveleket, amelyben beszámolt a rodostói magyarok mindennapjairól. Ahogyan a fejedelem, ő sem látta meg többé szeretett hazáját, Rákóczi halála után 1741-ben kérvényezte hazatérését, de Mária Terézia ezt elutasította. Egyetlen egyszer került közel ismét hazájához, 1738 - 39-ben, Rákóczi József vállalkozása kapcsán követségbe ment a moldvai vajdához, akkor legalább Erdély határára vethetett egy pillantást. Amíg a magyar emigránsok sokan voltak, addig pezsgő élet folyt Rodostóban. Az évek alatt azonban sorra haltak meg a szabadságharcosok, 1735-ben Rákóczi fejedelem is eltávozott az élők sorából. (A fejedelem utolsó óráiról és szenvedéseiről Mikes a 112. levelében számolt be.) Mikes rodostói tartózkodása idején főleg francia vallási és szépirodalmi műveket fordított magyarra, fő műve azonban a Törökországi levelek, melyet 1717-től, a Drinápolyba való érkezésétől egészen 1758-ig írt. A közel negyven éves időszak alatt 207 levél keletkezett. A nagy irodalmárt 1761. október 2-án érte utol a végzet, pestisjárványban halt meg.

Forrás:

OB

alfahir.hu