Aktuális: NÁNDORFEHÉRVÁR VÉDELME (1456. július 4-22.)
szóval:
ez nagyon nehéz feladat volt, már hogy, kiválasszam a lehetőség szerinti jobb-legjobb anyagot...
Hunyadi János származására vonatkozó részt kérem átugrani, mert számomra érthetetlen módon források zöme igyekszik tagadni származásának azt a tényét, hogy IGENIS Zsigmond király volt az apja! Kitűnő előadásai vannak ezzel kapcsolatban például Szántai Lajosnak,ajánlom szíves figyelmetekbe!
Tehát visszakanyarodva az eredeti témához:
http://www.magyartortenelem.eoldal.hu/cikkek/fontos-csatak-leirasa/nandorfehervar-vedelme-_1456_-julius-4-22__-
Valamint egy kis irodalom:
Csete István: Magyarok könyörgése
Gerjeszd fel, Uram, az elöljáró rendekben, mind világi s mind egyházi igazgatók szívében azt a lelket, akinek szolgáltak jó szolgálatot az Istennek nagyobb dicsőségére, hazának megmaradására, pogányság megszégyenítésére, keresztyénség böcsületire a két diadalmas Jánosok ezen a napon, mikor boldog emlékezetű gubernátor Hunyadi János, a magyarsággal barát Kapistranus Szent János a keresztes hadakkal Nádorfehérvár alatt sok pogány vért ontottak, mely victoria hírire e napot inneplő tisztelettel szenteli az ország. Ezek nem keresték, ami övék, hanem ami a közönséges jót, Isten és keresztyénség dicsőségét, hazának megmaradását, békességét nézte; amellett ezek kardot kötöttek, táborba, mezőbe kiszállottak, sok próbákat tettek, véreket ontották; azok vigyázása őrizte a keresztyén országok nyugodalmát; azok vére, sok ezereknek életit oltalmazta; azok vitézsége, sok szegénységnek vagyonát, édes álmát, falatját bátorságba tartotta. Ők hullottak, mi épültünk; az ő orcájokon szakadott le a veríték, a miénken a könnyek örömünkbe folytak le; ők éheztek, mi itthonn kedvünkre voltunk. Ország gyertyái voltak ők, magoknak fogytak, nékünk égtek, nékünk világoskodtak, kebelünkbe dicsőséget, kincseket hajtottak. Az ilyen nagy gondviselő uraknál nem regnált akkor a ludak törvénye: ki-ki magának; az égen nem nap az, aki nem világoskodik; a földön nem úr az, aki mások hasznára nem születik. Nem hallatott akkor az a privatum, ki az ország torkát metszi ma: ha két-három familia magasztaltatik, és a többi pad alá; ezek tollasodnak, ezeren mezítelen maradnak; háromnak öröm, országnak siralom. Krisztus nem volna Krisztus, ha mindnyájunkhoz nem volna gazdag a kegyelemben, bővelkedő a szeretetben, hatalmas a váltságban; nem kedvezett egy nemzetnek, kirekesztvén más ország népit. Nem is volt ezekben miért válogatni: mindnyájan Ádámban elestünk, mindnyájan Krisztusban feltámadunk. Mi is, szerelmesim, amiből kitelik, Szent Jóbbal, ki a Krisztus képe volt, legyünk szemevilága a vaknak, istápja a sántának, nyújtsunk kezet az elesetteknek. Rontson, aki pogány, raboljon, égessen, aki tatár hám vériből eredett, aki a kőnek mondja: Én Istenem! Mi, akik a megfeszített Jézust segétségül híjuk, annak erkölcsit kövessük, aki nem jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy szolgáljon, és a lelkét sokakért adja váltságul.
Arany János: Hunyadi Csillaga
Csillag tűnt fel, fényes csillag,
Merre a nap télben feljő;
Tiszta volt a mennyek boltja,
Semmi pára, semmi felhő.
S valamennyi égitestet
Homályossá tőn a szégyen,
Hogy, miként az, nem ragyognak
Összevéve hárman-négyen.
De koronkint amaz egynek
Fénye elhalt, oly sötét lett!
Bárha semmi köd vagy pára
És az égbolt tisztán kéklett.
Ámde újra még teljesben
Ragyogott fel szép világa:
Mint a gyémánt, oly tündöklő,
Mint az arany, olyan sárga.
Látta ezt egy földön járó;
A sötétből, mely övezte,
Vággyal nézve ama fényes
Csillagokra, messze, messze...
S álmodozván, így sohajtott,
Így ohajtott fel a jámbor:
"Haj! ki vagy te, sárga csillag,
Ismeretlen égi vándor?
Nem vagy-é te ama bolygó,
Minden bolygók fejedelme,
Kinek útját szabja, méri
A tudákos emberelme?
Nem vagy-é te ismeretlen
Szebb egekből új jelenség,
Hozva nékünk e vén földre
Balszerencsét, jó szerencsét?
Nem vagy-é te boldog szellem,
Megidvezült, megdicsőült,
Hogy vigasztalj a mostanról,
Hogy reményt nyujts a jövőrül?"
Ekkor ábrándos lelkében
Így zendült meg valamely szó,
Mintha csak a csillagokbul
Válaszképen lehallatszó.
Én vagyok az! földi ember
Fajod régi büszkesége,
Nevem így zeng míg egy név lesz:
Hunyadiak dicsősége.
Kiknek tiszta ép erkölcsén
Semmi csorba, semmi szeplő;
Kiknek, egyaránt, kezében
Nagy volt a kard, és a gyeplő...
(1855)
[*] Előhang akart lenni a Hunyadi ballada-körhöz. A. J.
